Csodálatos az Ő neve | 1. rész – Hívjátok segítségül az Ő nevét
„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (Teremtés 1:26, 27)
A Teremtő a saját képére alkotta meg az embert! A föld egyetlen más teremtménye sem részesült ebben a dicsőségben, csak az emberiség. A Mindenható képére formált tökéletes lényeket a Teremtő az angyalok és önmaga társául alkotta meg. Az első emberpár nem csak gyermek volt, akikről az Atya gondoskodott, hanem útmutatást kapó diák is. Gyakran meglátogatták őket az angyalok, és abban a kiváltságban volt részük, hogy szemtől szemben beszélhettek a Teremtőjükkel.
A természet törvényei és működése nyitva állt csodáló elméjük előtt. Megfigyeltek minden eleven teremtményt, a legkisebbet éppúgy, mint a legnagyobbat, és megértették őket. A mezei virágokból és a legmagasabb fákból, a földből, az égből és a tengerből egyaránt az Atya szeretettel teli nevét olvasták ki.
Amikor hűsen leszállt az este, a Teremtő meglátogatta a szent párt, hogy elbeszélgessenek a nap eseményeiről és örüljenek az együtt töltött időnek. Mindaddig, amíg Ádám és Éva hű maradt a szeretet isteni törvényéhez, egyre mélyebb betekintést nyerhettek a világ működésébe, új ismeretekre tehettek szert, és a boldogság új forrásait fedezhették fel, ahogyan egyre jobban megértették a Teremtőjük határtalan és kiapadhatatlan szeretetét. A Teremtő minden boldogságban eltöltött nap végén ellátogatott a kertbe, és magához hívta a gyermekeit.
Aztán tragédia történt: megjelent a bűn. Amikor a Sátán megkísértette Évát, Éva nem volt éhes. A kísértést nem az étel jelentette. A kísértés a Teremtő szeretetének kétségbevonása volt. A Sátán megkísértette, hogy a Teremtőjének azigazságában kételkedjen. Megkísértette, hogy olyan állapot után vágyakozzon, amely nem adatott meg neki. Éva ’istenné’ akart válni – ennek a kísértésnek engedett maga a Sátán is. (Lásd Ézsaiás 14:12-14) Éva olyan tisztesség után áhítozott, amely nem neki volt rendelve: hogy egyaránt megismerje (vagy megtapasztalja) a jót és a gonoszat. Az Atya soha nem akarta, hogy a gyermekei megtapasztalják a gonoszat.
Azt a rettenetes napot követően, amikor Ádám és Éva a bűn útjára tértek, megfosztattak a fényességtől, amely addig körülvette őket, és szégyellték magukat. Mivel nem tudták, hogyan takarják el a meztelenségüket, és miként kérjenek bocsánatot az engedetlenségükért, félelmükben elfutottak és elrejtőztek, amikor hallották, hogy a Teremtő szólítja őket:
„Hol vagy? És [Ádám] monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? (Teremtés 3:9-11)
Így kezdődik az emberiség bűneinek hosszú és szomorú története. A Teremtő szeretetét, a jelenlétében érzett örömöt, a reményt és a gondoskodásába vetett bizalmat a félelem váltotta fel, félelem mindentől, ami korábban Őhozzá vonzotta az embert. Így tehát a szent pár többé nem élvezte a Teremtő társaságát.
A mennyei Atya nem hagyta el Ádámot és Évát, hanem elmagyarázta nekik, hogy a jövőben fájdalommal és bánattal, fáradsággal és szomorúsággal teli élet lesz az osztályrészük. Elmagyarázta, mi a bűn ára: az idők beteltekor az isten fia a halálával váltja majd meg az engedetlenségüket. Az mondta, hogy el kell hagyniuk a kertbéli gyönyörű otthonukat. Ádám és Éva kérték, hadd maradhassanak az Éden Kertjében, örömük otthonában. Ígérték, hogy a jövőben mindenben engedelmeskedni fognak, de a Teremtő azt felelte, a természetüket rontotta meg a bűn. A saját hibájukból megfogyatkozott az erejük, hogy a Sátánnak ellenálljanak. A szégyenük tudatában nem tudják megőrizni a feddhetetlenségüket.
Ádám és Éva szomorúan hagyta el a kertet, hogy a bűn átkával terhelt földön lakjon. Az egész menny szánta őket, de a Teremtőnek terve volt rá, hogyan állítsa helyre az elveszített ártatlanságukat. Az isteni terv szerint a Teremtő és az Ő gyermekei folyamatos kapcsolatban állnak egymással. Az isteni segítség azon nyomban megérkezik, ha kérik.
Ádám és Éva leszármazottjai nem sokáig maradtak hűségesek a mennyei Atyához. Ahogy egyre jobban elburjánzott a bűn, az emberek nem hallották az őket szólító isteni hangot. Nem akarták többé a szeretet törvénye szerint élni, amelyet a Teremtőtől kaptak. Újabb és újabb emberek születtek és nőttek fel, és elfelejtették, hogy egykor egy Hang szólította őket. Séthnek, aki Ádám és Éva fia volt, és azután született, hogy Káin megölte Ábelt, fia született, akit Énósnak nevezett el. Ahogy a Teremtés könyve írja: „Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.” (4:26)
Milyen szomorú, hogy ennyi időbe telt, amíg a férfiak és a nők elkezdték segítségül hívni az ő szerető mennyei Atyjuk nevét! A Sátán hatalmának megfékezésére, és a jó és a gonosz egyensúlyának fenntartására a Teremtő szabályokat alkotott. Minden ember kedve szerint szerződést köthet mindkét oldallal: a Mennyel vagy a Sátánnal. De sem a Sátán, sem a Menny nem léphet közvetlenül kapcsolatba az emberrel, csak ha már egyszer segítségül hívták. Az Atya azért rendelkezett így, hogy a gyermekeit megvédje a démonok állandó zaklatásától. Máig is ezek az „érintkezés szabályai”.
Az írás újra és újra arra bíztat, hogy „hívjuk segítségül a[z Atya] nevét”.
Dicsérjétek az Urat,
Hívjátok segítségül az ő nevét; …
Dicsekedjetek az ő szent nevében!
Adjatok az Úr nevének dicsőséget; …
Imádjátok az Urat a szentség ékességében.
Krónikák I. könyve 16:8-10, 29
Nyomorúságba és ínségbe jutottam.
És az Úrnak nevét segítségül hívám …
A szabadulásért való poharat felemelem,
És az Úrnak nevét hívom segítségül.
Zsoltárok 116:3, 4, 13
Adjatok hálát az Úrnak, magasztaljátok az Ő
nevét,
Hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait,
Mondjátok, hogy nagy az Ő neve.
Ésaiás 12:4
Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. …Nyomorúságba és ínségbe jutottam. És az Úrnak nevét segítségül hívám. …Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas. …Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok; …és az Úr nevét hívom segítségül. Zsoltárok 116:1, 3-5, 16-17
Sok más helyen pedig az Ő szent nevének dicséretére buzdít az írás.
Dicsérjétek az Urat!
Dicsérjétek az Úrnak nevét,
Dicsérjétek szolgái az Úrnak…
Dicsérjétek az Urat,
Mert jó az Úr;
Zengjétek nevét,
Mert gyönyörűséges!
Zsoltárok 135:1, 3
Minden napon áldalak téged,
És dicsérem neved örökkön örökké!
Zsoltárok 145:2
Más szövegek arra biztatják a hívőket, „Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.2 (Zsoltárok 102:21) Az ihletett Szavak megmutatják, hogy bárki bátran bízhat az Ő szent nevében: „Hogy örvendhessünk a te szabadulásodban, és a mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk.” (Zsoltárok 20:5)
Mindennek van neve. A kommunikáció nem lehetséges minden dolog megnevezése nélkül, legyen az személy, tárgy, hely, sőt akár gondolat vagy érzelem. A Teremtőnek magának is van neve. És ez az a Név, amelyen segítségül lehet hívni Őt. Az isteni Atya a Szentlélek által mindig közel van, mindig készen áll, és csak arra vár, hogy segítségül hívjátok az Ő nevét. Alig várja, hogy feleljen!
Az „Úr” azonban nem az Atya neve, és nem tévesztendő össze az isteni névvel. Az ’Úr’ és az ’Isten’ szavak csupán címek, és éppúgy használhatók démonistenek megnevezésére is! Az ’Úr’ szó egész egyszerűen gazdát jelent. Az ’Isten’-nek fordított szó a héber „Jehova” szóból ered. A fordítás így alakul:
isten a hétköznapi értelemben; de különösen vonatkozik … a legfőbb Istenre; olykor a különleges tisztelet jeléül alkalmazható a bírákra; és máskor mint a legfelsőbb fok: - Isten, isten, bíra, ISTEN, istennő, nagy, hatalmas … uralkodók, bírák, … ((#430, The New Strong's Expanded Dictionary of Bible Words, kiemelés az eredetiben.)
Az Elohím az első parancsolatban használt megnevezés, amelyet egyaránt lehet a Teremtőre és a hamis istenekre használni.
Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből. … Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. (Mózes 20:2, 3)
Más szavakkal: „Én vagyok az Elohím, aki kihoztalak titeket Egyiptom földjéről. … Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.” Az ’Elohím’ többesszámú szó, amely ’istenek’-et jelent; az egyesszám, ’el’ ’hatalmas’-t jelent. (Lásd Strong's #410.) Amikor a Bibliában ezt a szót használják, az egyaránt jelenti az Atyát és a Fiút; az Elohím tehát a többesszámú elnevezése a az Atyának és a Fiúnak.
Ha olyan szót vagy címet használunk, amely pogány istenek megnevezésére is alkalmas, azzal az a probléma, hogy így a címben nincsen erő. A címek nem keltenek bizalmat az isteni név mögött rejtőző erő és szeretet iránt, ha ugyanaz a szó több különböző emberre is használható (bírák, királyok, próféták, férjek, istenek). Ahhoz, hogy a Mennyei Atya nevét teljes hittel hívjuk segítségül, ismernünk kell a Nevét!
A Sátánnak nagy örömére szolgál, hogy az isteni Név az Úr címe mögött rejtőzik. Amikor a Név elrejtőzik a címek mögött, nem tudjuk, mit jelent a Név, és így nem jelenhet meg a Nevet viselő Szerető Lénybe vetett hit sem. A bibliai történetek mind arról tanúskodnak, hogy az, aki a Nevet hívja segítségül, választ kap.
Jónás a bálna gyomrában is imádkozott. Dániel az oroszlánok barlangjából küldte az ég felé az imáit, és megmenekült. Az idők során Teremtő gyermekei a szívük és lelkük mélyéről fakadó hittel szólították az isteni Nevet, és megmenekültek minden bajtól, az égő tüzes kemencékből, a fogságból, a rabszolgaságból és az üldöztetésből. Izrael népének történelme során az emberek bűnt követtek el és fogságba estek, vagy más módon bűnhődtek. Amikor azonban megbánták a bűneiket s az isteni Nevet hívták segítségül, kiszabadultak és megmenekültek.
Mielőtt az idők végezetén a Mindenható haragja lesújt a világra, az utolsó nemzedékből az Ő embereinek ismerniük kell az isteni Nevet. Az Ő neve csodálatos és hatalmas, nem szabad hiábavalóan vagy ostobán szájra venni. Ugyanakkor hittel bárki segítségül hívhatja az Ő nevét, és mindenki, aki így tesz, választ fog kapni.
Soha nem szabad elfeledkezni róla, hogy a Sátán, a Hazugság Atyja, egyszersmind az Ellopott Személyazonosság Atyja is. Neki magának nincsen hatalma alkotni, ezért kiforgatja a dolgokat, manipulál, hazudik. Átveszi a Teremtő jelképeit és magáénak nevezi őket, miközben az Atyát a saját gonosz jellemvonásaival igyekszik felruházni. Ezért az emberek félik a Teremtőt, akihez meg kellene térniük, és akit a Sátán elleni harcban segítségül kellene hívniuk.
A Sátán hadviselésének módja, ahogy ellopja és elbitorolja azt, ami egyedül a Mindenhatóhoz tartozik, ez tisztán látszik a hencegéséből is, amikor kiűzetett a mennyből. Ezt a hencegést Ésaiás jegyezte le:
„Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? …Holott te ezt mondád szívedben; Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet; …Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésaiás 14:12-14)
Miután az özönvíz megtisztította a földet, a Sátán hamar visszaállította a bálványimádást, és azon fáradozott, hogy mindenki őt tisztelje. Az emberek már Noé és Sém életében is démonokat imádtak. Ábrahám idejében a bálványok imádása már bevésődött az emberek többségének elméjébe. Jehova hívta Ábrahámot, hogy vonuljon el, legyen egyedül, és ne imádjon más isteneket.
Ez idő alatt a Sátán a szolgálatába akarta hajtani az embereket, így a templomaikban a saját démonait helyezte el. A gazdag emberek és a királyok templomot építhettek, kinevezhették a papjaikat és ünnepélyesen meghívhattak egy démont egy bizonyos néven, hogy a belső szentélyben éljen, a templom „legszentebb helyén”. Akkor az annak a bizonyos démonistennek a szolgálatára kijelölt pap bejött, áldozatot mutatott be és az adott isten nevét hívta segítségül. Az emberek megkérhették a papot, hogy tegyen fel kérdéseket a démonnak, tegyen csodát, áldja meg őket vagy átkozzon meg másokat.
Ez nem pusztán szemfényvesztés volt. Az emberek azért fizettek a papnak és áldoztak az ’istennek’ mert működött! A Sátán sok módját ismeri a csalásnak és a káprázat fenntartásának. Az titokzatos istentiszteleteken számtalan rejtély és lenyűgöző szertartás csábította az elmét és vonzotta vissza az embereket. A démonistenek nevét nagyon fontosnak tartották. Úgy hitték, ha valaki nem ismeri a nevet, nem léphet kapcsolatba a démonnal. Ha az ellenséged megtudta az istened nevét, nagyobb áldozatot mutathatott be neki, ezzel átállíthatta a démont a saját oldalára és elpusztíthatott. Ezért az emberek mindenáron megpróbálták titokban tartani az istenük nevét. Az idők során sok ezer templomban sok ezer isten lakott, akik sok ezer névre hallgattak.
Minél inkább titkos volt a név, annál nagyobb hatalmat rejtett. Ha egy isten ’ismeretlen’ volt, senki nem feltételezte, hogy nincsen neve. Egyszerűen úgy tartották, a név nagyon jól el van rejtve. Pál apostol Athénban az Areioszpagoszhoz intézett beszédében ezt az elgondolást használja fel, hogy a Teremtőről prédikáljon:
Előállván pedig Pál az Areopágusnak közepette, monda: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélőknek látlak titeket. Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva:
ISMERETLEN ISTENNEK.
A kit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek. Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van.” (ApCsel 17:22,23)
Az ókorban pontosan tudták, milyen fontos egy bizonyos istenhez a saját nevén imádkozni.
Az ókorban úgy hitték, ha ismerjük valaki nevét, azzal hatalmunk van felette. A pogány ’istenek’ személyének és attribútumainak ismerete lehetővé tette az áldozatot bemutató ember számára, hogy sokkal hatásosabban manipulálja vagy befolyásolja az istenséget, mint ha a nevét nem ismerte volna. Éppen ezért az ’el’ szó homályos jelentése zavarta azokat, akik hatalmat szerettek volna az istenség felett, mivel a név semmit, vagy alig valamit árult el az isten személyéről. Ez különösen igaz volt, a legfőbb kánaáni isten, Él esetében. A szemiták halálosan rettegtek az istenek természetfeletti hatalmától, és megpróbálták kiengesztelni őket. Az istent általában hatalmas hatalom megjelenésével és használatával azonosították.1
Az istenhez egy általános cím használatával nem lehetett elérni, ez hatástalan volt. Így tehát folyamatos küzdelem folyt azért, hogy az emberek egyrészt a saját istenük nevét titokban tartsák, másrészt annyi isten titkos nevét tudják meg, amennyiét csak lehetséges. Az izraeliták rabszolgasága idejére Egyiptomnak már több mint 2000 nevesített istene volt, és némelyik istent több száz néven is ismertek. A papok féltékenyen őrizték az istenek nevének titkát, mert ez a tudás adott nekik hatalmat az isten felett, mivel úgy tartották, ha egy istent a nevén szólítanak, a hívásra felelnie kell.
Egyetlen egyiptomi sem maradhat távol, ha a nevén szólítják, legyen bár földi vagy természetfeletti lény. … Egyiptomban a mágiát … szinte kizárólag ennek az elvnek az alapján gyakorolták. … A pap-varázsló minden tudását és hatalmát arra áldozza, hogy ’megismerje’ (rokhu) a név pontos szerkezetét … [mivel] a varázsige (khrou) amely pontosan megidézi [a kimondott név] minden elemét, az így megidézett lelkek fölött teljes hatalmat ruház a birtokosára. Minden látható és láthatatlan lénynek felelnie kell az ellenállhatatlan hívásra, amely lényük leglényegét szólítja. …Az, akit megidéztek, mivel nem kerülheti el a neve kinyilvánítását, …titokban tartja a nevét. A legszerényebb lélektől a leghatalmasabb istenig mindenkinek van egy ’titkos neve’, amelyet senki nem ismerhet. Olyan féltékenyen őrzik, mint az életüket. Mivel, ahogy az írás mondja, „ez az a név, amelyen lélegzik.”2
Némely egyiptomi istennek több neve is volt. a 358 legismertebb egyiptomi isten közül most csak azokat soroljuk fel, akiknek a neve ’A’ betűvel kezdődik:
A, Abtu, Ah, Ahemait, Ahti (2), Ailuroz, Aken, Aker, Amathaunta, Amaunet, Amemait, Ament, Amentet, Amentit, Amen, Amen-Rá, Amen-Ré, Amenhotep Ammam, Ammit, Amon, Ammon-Rá, Ammon-Ré, Amn, Amsit, Amaunet, Amemait, Ammut, Amon, Amon-Rá, Amon-Ré, Amun, Amun-Rá, Amun-Ré, Amszet, Anat, Andzseti, Anedzsti, Anhur, Anubisz, Anuket, Anat, Anet, Anezti, Anit, Ankh, Ankhet, Ankt, Anouke, Anpu, Anti, Apep, Apepi, Apet, Ápisz, Aptet, Apademak, Apedemak, Apophisz, Arensznuphisz, Ari Hesz Nefer, Arsznuphisz, Aszet, Aten, Aten-Rá, Aten-Ré, Aton, Aton-Rá, Aton-Ré, Atum, Atum-Rá, Atum-Ré
Amit a Sátán a hazugságokkal nem tud egyből elpusztítani, azt kiforgatja és megrontja a félreértés vagy a hangsúlyok áthelyezése által. Bár az igaz, hogy az Atyát bárki segítségül hívhatja, ha hozzá címezik imáikat és a saját nevén szólítják Őt, ez nem jelenti azt, hogy a nevek varázserővel bírnának. Ebbe a csapdába esnek a pogányok: azt hiszik, hogy a neveknek önmagukban mágikus erejük van.
A mindenek felett álló ok, amiért fontos ismerni az Atya és a Fiú saját nevét, az, hogy ha a könyörgő megérti a nevük jelentését, a szívében felébred a hit. Az isteni erő akkor lép működésbe, ha hiszünk az Ő szeretetében, abban, hogy meghallgatja az imáinkat és válaszol rájuk, ha bízunk az ígéreteiben. Ahogy a híres író mondta „Az imádság a kulcs a hívő kezében, ez nyitja a menny raktárának ajtaját, ahol a mindenható határtalan erőforrásait őrzi.”3 Természetesen van néhány feltétel, amelynek meg kell felelni, mielőtt az isteni segítség megérkezik: ilyen a bűnbánat, az engedelmesség, vagy az, hogy felismerjük, szükségünk van az Isten segítségére. „Már az is ékesen szól mellettünk, hogy nagy szükségben vagyunk. De… fel kell keresni [az Atyát], hogy mindezeket megtegye értünk. Azt mondja: ’Kérjetek és megadatik nektek.’”4
A hit az első, amire szükség van ahhoz, hogy imáink meghallgatásra találjanak. A Megváltó annál könnyebben tudja teljesíteni a hozzá imádkozók kéréseit, minél erősebb a hit a könyörgők szívében. Látván, micsoda hit lakozik a római századosban, a Megváltó felkiáltott meglepetésében („Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.” Máté 8:10) és így fordult a századoshoz: „Eredj el, és legyen néked a te hited szerint.” (Máté 8:13)
Ugyanezt bizonyítja az is, amikor a szírföníciai asszony könyörög a lánya gyógyulásáért. Mikor a Megváltó azt mondta: „Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni”, az asszony hite csak még erősebb lett. „Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak.” (ld.: Máté 15:21-28) A Megváltó megörült az asszony szilárd hitének: „Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint.” (Máté 15:28)
Innen is látszik, milyen fontos tudni a Teremtő nevét. A névben nyilvánul meg az Ő hatalma,feladata, jelleme. Ha valaki mindezt ismeri, minden más istenségről megfeledkezik. Egyedül az igaz Isten marad, mennynek és földnek teremtője, aki minden gyermekét úgy szereti, mintha nem is lenne rajta kívül más teremtény a földön.
Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik ő tőle. Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok isten és sok úr; mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa. (I. Kor. 8:3-6)
Ez az a tudás, amire a föld történetének végnapjaiban minden teremtett léleknek szüksége van. Sokak számára sötétnek és félelmetesnek tűnnek az eljövendő napok. A Jelenések könyve felsorolja az utolsó hét csapást, amely Isten haragjaként könyörület nélkül önti majd el a bűnös földet. Ekkor lesz igazán fontos, hogy Isten népe higgyen benne, hogy az Ő ereje megszabadít a külső ellenségtől és a bennünk lakozó bűntől egyaránt.
Hívjátok segítségül az Atya nevét. Feledjétek a címeket és a szavakat, amelyeket a Sátán aggatott a különböző démonokra. Csak Őt hívjátok segítségül minden hitetekkel. Engedjétek, hogy a hitetek megérezze a szeretettel tett ígéreteket. Az évszázadokon átívelve ma is érvényes az Illésnek és Mózesnek küldött üzenet: Ki az, aki Jahve oldalán áll? Ha Baál a te istened, szolgálj neki, de ha tudod, hogy Jahve a Teremtő, akkor bánd meg a bűneidet és alázattal, odaadással és hittel szolgáld Őt.
Legyen néked a te hited szerint.
Máig emlékszem arra a napra, amikor a fiam azt mondta nekem, ’mama’. Ő volt az első gyermekem, és minden új közös élményünk kincset ért. Tulajdonképpen nem is azt mondta: ’mama’, sokkal inkább azt: mamamama. De nem bántam! Amikor a délutáni alvás után bementem hozzá, a kis arca felragyogott a boldogságtól, a karjával felém nyúlt és aztán felcsendült a legédesebb hang, amelyet valaha hallottam: „Mamamama!”
Nem ejtette tökéletesen, mégis zene volt a fülemnek. Azt bizonyította, hogy a kis szíve felismert, engem, az édesanyját. Ezt történik akkor is, ha a Teremtőhöz imádkozunk. Sokat ér, ha ismerjük a Teremtő valódi nevét… de ez nem az Ő érdekeit szolgálja. Ez miértünk van így. Ő a mi Atyánk. Egyetlen szülő sem tagadja meg a gyermeke kérését azért, mert azt mondja ’papapa’, ahelyett, hogy ’apa’. Egyetlen szerető szülő sem tagadja meg a segítségét vagy a figyelmét azért, mert a gyermek nem egy bizonyos módon áll vagy fogj a kezét, amikor valamit kér.
Igaz ez a mennyei Atyára is. Az Atyának van neve, a valódi neve, amelyen bárki szólíthatja, ha segítségre van szüksége. A Teremtő azonban tudja, hogy porból vagyunk. Vannak hangok, amelyek egyes nyelvekben léteznek, másokban viszont nem, és gyakran, ha az ember nem tanulta meg kisgyermekkorában kiejteni ezeket a hangokat, később már nem tudja elsajátítani őket. Az édesanyámmal ugyan angolul beszéltek otthon, de kislánykorában a többi gyerektől megtanult franciául. Olyan hangokat is ki tudott ejteni, amelyeket én, bárhogy is próbálom, sehogyan sem tudok utánozni.
Senki, sem szülő sem más nem tagadja meg a segítséget valakitől, aki segítséget kér, csak mert nem tökéletesen ejti a nevét vagy selypít. Az egyik barátom Kanadából származik és francia anyanyelvű. Van egy közös barátunk, Thackery. A kanadai francia barátom még soha nem tudta helyesen kiejteni a nevét, mert a francia nyelvben nincsen lágy ’th’ hang. A legközelebbi kiejtés valahogy úgy hangzik: Zachary. Thackery persze nem tesz úgy, mintha nem is hallaná, amit a barátunk mond, amiért hibásan ejti a nevét. Hasonlóképp, ha valakit Rachelle-nek hívnak, és egy kínaival beszél, aki Lachelle-nek mondja a nevét, attól még figyel arra, amit az illető mond. Megérti a hibát, hiszen a kínai nyelvben nincsen ’r’ hang.
Így „…[Isten] sem hagy el, amikor nehezen jönnek a szavak. Törődik velünk, és a szokásosnál nagyobb figyelemmel hallgatja, amit mondunk. Lefordítja hitvány szavaimat, és meghallja, ami bennük rejlik. A sóhajaimat és a bizonytalan mondatfoszlányaimat a legválasztékosabb szövegnek hallja.”5
Az isteni név jelentésének ismerete sokkal fontosabb, mint hogy pontosan úgy ejtsük a nevet, ahogyan az angyalok teszik. Az ember csak akkor hihet igazán a név viselőjének erejében, ha megértette a név jelentését. Innen látszik, milyen fontos, hogy ismerjük az Atya valódi nevét.
Ha az isteni nevet a maga teljességében megértjük, rájövünk, hogy ez egy ígéret. Olyan ígéret, amely maga is arra késztet mindenkit, hogy szükség esetén a Teremtőt hívja segítségül. Bizonyos címek elfogadhatók, amikor a Mindenhatót szólítjuk. Maga a Megváltó is arra bíztat, hogy a Mindenhatót hívjuk segítségül.
Krisztus, hogy Isten iránti bizalmunkat erősítse, arra tanít, hogy új néven szólítsuk meg Istent. Olyan néven, amely az emberi szív legdrágább kapcsolataival fonódik egybe. Abban a kiváltságban részesít, hogy a végtelen Istent Atyánknak szólíthatjuk. Ez a név, ha neki és róla mondjuk, iránta érzett szeretetünk és bizalmunk jele, velünk való kapcsolatának és törődésének záloga. Az Atya szívesen hallja e nevet, ha segítségét és áldását kérve mondjuk. Azt akarja, hogy bátran szólítsuk Atyánknak, és szokjuk meg ezt a megszólítást. Ezért Krisztus újra meg újra elismételte.
Isten úgy tekint ránk, mint gyermekeire. Kiemelt a felszínes világból, kiválasztott, hogy a királyi család tagjai, a mennyei király fiai és leányai legyünk. Arra kér, hogy bízzunk benne jobban, mint a gyermek földi atyjában. A szülők szeretik gyermekeiket, de Isten szeretete nagyobb és mélyebb az emberi szeretetnél. Isten szeretete végtelen. Ha a földi szülők tudják, hogyan adjanak jó ajándékot gyermekeiknek, mennyivel inkább ad mennyei Atyánk Szentlelket azoknak, akik kérnek.6
A Szentírás azt mondja, az Isten SZERETET. (lásd: János I. 4:8) A tiszta szeretet megtestesüléseként nem szabja meg, milyen testtartást kell felvenni és hogyan kell helyesen ejteni a szavakat, hogy az imáink meghallgatásra találjanak. Minden habozót biztat:
„Azt, a ki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.” (Ld. János 6:37) A hegyi beszédben a Megváltó megtanította, milyen imádságokat lehet és milyeneket nem lehet használni, ha Istenhez imádkozunk. Azt mondta: És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. … És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. Ne legyetek hát ezekhez hasonlók.7
Az imádság soha nem egy meghatározott szöveg, amelyet elmondunk, vagy mozdulatsor, amelyet elvégzünk, abból a célból, hogy megvásároljuk az isteni segítséget. A Megváltó elmagyarázta, hogy az efféle hagyományokra és színjátékra nincs szükség, amikor az Atyával beszélgetünk.
Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván. …mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.8
Az ima célja nem az, hogy az Isten tudomására hozzuk, mire van szükségünk. Ő pontosan tudja, mi az, amire szükségünk van, és azt is tudja, hogyan fog rólunk gondoskodni.
Szívünket feltárni Istennek, mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá.9
Vagy, ahogy Oswald Chambers mondta egyszer: „Az imáról alkotott hétköznapi elképzeléseink sehol nem találhatóak meg az újszövetségben. Úgy tekintünk az imádságra, mint eszközre, amellyel megszerezhetünk valamit; a Biblia szerint az ima az a mód, ahogy megismerhetjük … magát [Istent].” Ez az ima célja, és ezért fontos ismerni az Isten nevét. Isten neve épp oly szent, mint ő maga, mivel az ő lénye jelenik meg benne.
Ha az ember úgy tekint az Istent, mint a szerető Atyjára, bizalommal fogja segítségül hívni Őt az imáiban. Nem holmi lusta, lagymatag, tétova imában. Charles H. Spurgeon, a nagy tiszteletnek örvendő 19. századi prédikátor így fogalmazott: Közös hibája sok imának, hogy nem fogalmaznak pontosan. Mintha egy hadsereg katona épp csak elsütné a puskáját valamerre. Lehetséges, hogy néhány embert megölnek, de az ellenség nagy részét elhibázzák.” Az, aki bízik a Teremtőjében, ahogyan a földi apjában bízik, nem tart tőle, hogy olyan egyszerűen és olyan bizalommal tárja fel a vágyait, ahogy a kisgyermek vizet kér, amíg nem éri fel a vízcsapot.
Bíznunk kell …[Isten] ígéretében. Azzal a tudattal kell végeznünk a dolgunkat, hogy Ő megteszi, amit ígért, és az áldás, amelyért imádkoztunk, akkor ér el hozzánk, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Minden kérés az Atya szívéig jut, ha hittel imádkozunk. Nincsen elég hitünk. Tudnunk kellene, hogy a mennyei Atyánk sokkal készségesebben segít nekünk, mint ahogy a földi szülők segítenek a gyermeküknek. Miért ne bíznánk benne? „A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm. 8:32)10
Az ima kiváltság, de nem fényűzés, amelyet az ember használ vagy eldob a kedve és az ideje szerint. Életbevágóan fontos, hogy az Atya nevét hívjuk segítségül! Ahogy azt a nagy protestáns újító, John Wesley megállapította: „Annyi dolgom van, hogy órákat töltök imádkozással, mielőtt nekilátok.”
Az ima a lélek lélegzése, minden áldás közvetítő csatornája. Ahogy … a bűnbánó lélek Istennek ajánlja az imát, … az Atya látja az igyekezetét, ismeri a küzdelmeit és megjegyzi az őszinteségét. Az ütőerén tartja az ujját és minden szívdobbanást számba vesz. Nem borzongathatja meg olyan érzés, nem kavarhatja fel olyan érzelem, nem felhőzheti el homlokát olyan bánat, nem mocskolhatja be olyan bűn, nem mozgathatja olyan cél vagy gondolat, amelyről Neki ne lenne tudomása. Minden lelket határtalan gonddal készített és rendíthetetlen odaadással szeret.”11
Aki a mennyei Atyát szereti, az nem habozik Őt hívni segítségül minden megpróbáltatásban és Őt szólítja tanácstalanságában. Ha bízunk a szeretetében és erejében annak, aki az ígéret nevét viseli, természetes, hogy követjük Pál útmutatását: „Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.” (A Thesszalonikiakhoz I. 5:16-18) A Megváltó
arra bíztatta a hívőket, hogy szüntelenül imádkozzanak. Ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan térdepelnünk kell, hanem hogy az imádkozásnak hasonlatossá kell válnia a lélek lélegzéséhez. A néma kéréseink, bárhol legyünk is, felszállnak …[az Atyához] és … [a Megváltó] felszólal az érdekünkben, szentségének tömjénfüstjébe burkolva a kérésünket az Atya színe előtt.12
Lehetetlen folyamatosan térdepelni. A szívet azonban az imádság az Atyához húzza. A bajban, bánatban vagy bizonytalanság esetén az ima, mint az ég felé kilőtt nyíl, azonnal felhívják az Atya figyelmét. Az Ő színe előtt lenni a legteljesebb öröm! Amikor imádkozunk, abban a kiváltságban van részünk, hogy az ő színe előtt lehetünk. Ezért tehát olyan természetes kell legyen az ő teremtményei számára az imádkozás, mint a lélegzés. „Szoktasd rá magad, hogy az imádság minden napi foglalatosságodban jelen legyen - - ahogy beszélsz, cselekedsz, dolgozol, békésen, mintha imádkoznál, ahogy valóban imádkoznod is kellene.”13
„Mondj el… [az Atyának] mindent, ami a szívedet nyomja, ahogy az ember egy jóbarátnak önti ki a szívét minden örömével és bánatával. Mondd el a gondjaidat…, hogy megvigasztalhasson, mondd el a vágyaidat, hogy megtisztíthasson; mondd el neki, mit találsz gyűlöletesnek, hogy segíthessen legyőzni ezt az érzést; beszélj … [az Atyának] a kísértésekről, hogy megóvhasson tőlük, mutasd meg neki a szíveden ejtett sebeket, hogy begyógyíthassa őket. Ha így minden gyengeséged, szükséged, gondod feltárod előtte, nem lesz semmi, amit ne lehetne kimondani. A szívedből kiáradó érzésekről beszélj, ne fontolgass, csak mondd, amit gondolsz. Áldottak azok, akik ilyen bizalmas és őszinte beszélgetést folytatnak a … [Teremtőjükkel].14
Mialatt mindennapi munkánkat végezzük, emeljük fel lelkünket imában a magasságba. Ezek a csendes könyörgések jóillatként szállnak a magasba, a kegyelem trónusa elé és az ellenség kudarcot vall. A keresztény hívőt, akinek szíve Istenhez ragaszkodik, nem győzheti le semmiféle hatalom. A gonosz nem bolygathatja meg békéjét. [Az Atya]… szavaiba foglalt minden ígéret, az isteni kegyelem minden ereje, a [Mindenható]… segítségének minden forrása biztosítják számára a védelmet.
Csodálatos dolog, hogy imáink eredményesek, hogy méltatlan és tévelygő emberek felküldhetik könyörgéseiket [a Teremtőjükhöz]. Kivánhat-e halandó ember annál magasztosabbat, minthogy érintkezhet, összekapcsolódhat a végtelen Istennel? Gyenge, bűnös emberé az a kiváltság, hogy Teremtőjével beszélhet. A szavak, melyeket ajkainkon kiejtünk, eljutnak a mindenség Uralkodójának trónusa elé. Beszélhetünk [a Megváltónkkal] amikor az úton járunk és Ő így szól: “Én vagyok a te jobbkezed felől.”
Szívünkben közösségben lehetünk [az Atyával], utunkat [a Fiú] társaságában járhatjuk. Ha napi munkánkat végezzük, szívünk Istennél időzve emelkedik fel Hozzá, - emberektől észrevétlenül - de szavaink nem halnak el a semmiségben és nem veszhetnek el. Semmi sem fojthatja el a lélek sóvárgását. Kihallatszik az az utca zajából és túlszárnyalja a gépek dübörgő zakatolását. Isten az, akihez szavaink szállnak és Ő hallja könyörgésünket.
Kérjetek tehát! Kérjetek és adatik nektek. Könyörögj alázatosságért, bölcsességért, bátorságért, hited növekedéséért. Minden őszinte imára felelet jön. Talán nem úgy, ahogy te szeretnéd, vagy amikorra várod. De a választ megkapod úgy és akkor, ahogyan és amikor az részedre a legkedvezőbb. Imáidra, amelyeket elhagyatottságodban, gyengeségedben, vagy a megpróbáltatások idején küldesz fel a magasságba. [Az Atya] választ ad, ha nem is mindig várakozásodnak megfelelően, de mindig a te javadra.15
Amikor megszólítod az Atyát, lehet, hogy nem látod vagy érzed azonnal a feleletet, ám a kérés azonnal meghallgatásra lel. Gyakran azt mondják, hogy a válasz néha igen, néha nem és néha várj még.
Az emberek azonban a legtöbbször nagyon hamar feladják: vagy nem tartanak ki az imádság mellett, vagy úgy vélik, hogy túl nagy dolgot kérnek, ezért valami kisebbet kívánnak. Az Úr ugyanakkor nem késlekedik imáink meghallgatásával, hiszen ő szeretne adni, csakhogy először gyarapítja vágyainkat, hogy azután még többet adhasson.16
A fohászkodni tanuló ember néha bizonytalan abban, hogyan is csinálja. Mindig mondjatok köszönetet a Teremtőnek! Mondjátok el Neki, hogy miért vagytok hálásak. A Miatyánkot is elszavalhatjátok, amelyet a Megváltó a hegyi beszédében tanított:
Mi Atyánk,
aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké.
Ámen. (Máté 6:9-13)
Ez az az ima, amelyet Ő tanított a tanyítványainak. (ld.: Lukács 11:2-4) Ez a mintaima, mert elismeri az Atyát a Mennyben, azt kéri, hogy teljesüljön az Ő akarata, megnevezi a legegyszerűbb szükségleteket és lelki áldást kér és minden mást az Ő végtelen bölcsességére hagy. Ez az ima az ima tökéletesen alkalmas rá, hogy a napi imádságaink sorát ezzel zárjuk.
A titkos imádság, az ember szívének magányában elmondott ima isteni erőt ad mindenkinek, akinek szüksége van rá a bűn és az önmaga elleni küzdelemben. Vannak azonban másfajta imák is, amelyek nagy hasznunkra válhatnak. A csoportos imának hatalmas ereje van, hiszen leszáll a Szentlélek összehozza az imádkozók szívét és felemeli az Istenhez. Időnként, ha nagyon sok ember gyűlt össze, akkor kisebb, négy vagy öt fős csoportokra bomlanak.
Szintén nagyon hatásos, ha „egy szólamban” imádkozunk. Egyvalaki elkezd imádkozni és elmondja az Atyának, ami a szívét nyomja. A következő bármikor bekapcsolódhat, és így bárki bármikor csatlakozhat az imádkozóhoz. Ha körben egymás után imádkozunk, a Szentlélek olyan gondolatokat idézhet az eszünkbe, amelyet elfelejtünk, mire ránk kerülne az imádkozás sora. Ha azonban bármikor megszólalhatunk és imádkozni kezdhetünk, ahogy a Szentlélek megérint, az nagyon felemelő és magasztos élmény.
A Teremtő mindig arra biztatja a gyermekeit, hogy hívják segítségül az Ő nevét.
Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy [a Teremtő] végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?! Az angyaloknak öröm [a Teremtőt] szolgálni és közelében tartózkodni. Legnagyobb örömük, hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig oly nagy szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is.
A gonosz sötétsége körülveszi azokat, akik az imát elhanyagolják. A kísértés szavai, melyeket Sátán súg a fülükbe, bűnre csábítják őket azért, mert az ima magasztos kiváltságát nem használják fel állandóan. Miért is vonakodnak [Jehova] gyermekei imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai vannak felhalmozva.17
Hívd segítségül a Teremtőd nevét! Vágyódó szívvel várja, hogy megfelelhessen az imáidra. Mindenki rá talál, aki hittel szólítja az Ő nevét.
2 Encyclopædia of Religion and Ethics, James Hastings, szerk. John A. Selbie, és Louis H. Gray, (New York: Charles Scribner's Sons, 1917), 9. szám. 152. o
3 E. G. White, Steps to Christ, 94-95. o.
4 Ugyanott.
5 Timothy Jones
6 E. G. White, Krisztus példázatai 93.o.
7 Máté 6:5, 7-8a
8 Máté 6:6, 8b
9 E. G. White, Jézushoz vezető út 61.o.
10 E. G. White, That I May Know Him,230. o.
11 E. G. White, Maranatha, 85 o.
12 E. G. White, That I May Know Him, 78. o.
13 François Fénelon
14 Ugyanott.
15 E. G. White, Üzenet az ifjúságnak 101-102. o.
16 Canterburyi Szent Anzelm
17 E. G. White, Jézushoz vezető út